2015. március 14., szombat

Az én szappanoperám

Kedves Olvasóm,

ismét egy személyes ihletésű történetet mesélek el.
Ki ne álmodott volna még csodás egymásra találásról, valami titkos rokonnal, akárcsak egy brazil szappanoperában?
Ezekben a történetekben általában kiderül, hogy a főhősnek van egy addig ismeretlen testvére, vagy nem is az az apja, akit annak ismert, stb.
Az a kislány is álmodozott ilyesmiről, aki én voltam egykoron. A szüleim nem jól döntöttek, amikor
úgy közel 5 évtizeddel ezelőtt egymást választották, s bár én ebből a szerelemből világra jöttem, de ők nagyon rövid időn belül elváltak.
Apám 5 éves koromtól nem látogatott, így gyakorlatilag nem ismertem őt, nem emlékeztem rá. Sokszor fantáziáltam arról, hogy milyen lehet, hogy miért nem kellek neki, hogy milyen lenne, ha én felkeresném. Sokféleképpen lezajlott a képzeletemben ez a találkozás. Anyám nem túl hízelgő képet rajzolt róla. Alkoholistának, szélhámosnak jellemezte, aki felelőtlen volt a gyermekével.

Hogyan nem találkoztam....

Kiskamaszként nagyon meg akartam ismerni apámat, mivel azonban még nem voltam önálló, támogatást pedig nem kaptam anyámtól, egy idő után feladtam.
Fiatal felnőttként, amikor már saját gyermekeim is voltak, haragot és dühöt éreztem iránta, hogy miért nem keresett meg soha?! Hogy lehet egy kisgyereket elhagyni?! Miféle lelke van annak az embernek, aki erre képes?!
Teltek az évek, a harag csillapodott bennem, látva, hogy az élet milyen gyakran hoz olyan fordulatot, amely miatt az ember sokszor nem is saját elhatározásából tesz- vagy nem tesz meg dolgokat.
Mire a gyerekeim felcseperedtek, már nem haragudtam apámra, csak egy fájdalmas hiányérzet volt bennem. Arra gondoltam, eltelt már negyven év, mi értelme lenne most megkeresni, oda állítani, hogy "Itt vagyok apám, jöttem megismerni téged!". Egyébként is. Mi van, ha tényleg egy
semmirekellő, részeges ember? Mi van, ha durván elzavar? Miért tegyem ki magam ennek a kockázatnak?
Azért a kíváncsiság nem hagyott nyugodni, s egy kirándulás alkalmával, amikor ott hajtottunk el az autónkkal, ahol letért az út abba a faluba, ahol élt, megkértem a férjemet, kanyarodjunk be és nézzük meg azt a települést. Szépen lassan végig gurultunk a főutcán, tekintgettem jobbra-balra. Ha megláttam egy járókelőt, dobogó szívvel gondoltam, meg kéne szólítani, hátha ismeri, hátha tudja, hogy merre lakik. De végül nem tettem. Lassan vége lett a településnek. Férjem gázt adott, én egy nagyot sóhajtottam és.....

Aztán egyszer csak jött a postás..... 

Két évvel azután, hogy abban a faluban elszalasztottam a lehetőséget, érkezett egy levél.
Egy közjegyző írta. Arról értesített, hogy apám nincs többé.
Rettenetesen fájt.
Vége.
Most már soha nem fogom megismerni.
Iszonyú erővel tört rám a gyász az ember után, akitől származom, és aki úgy ment el, hogy nem ismertük meg egymást. Magam sem értettem, hogy ez hogy lehetséges. Hogyan fájhat ennyire?

Apa helyett valaki más

Amikor magamhoz tértem, felhívtam a közjegyzőt, hogy érdeklődjem a helyzetről. Nem mondhatott sok mindent, de azt a tudomásomra hozta, hogy nem én vagyok az egyetlen gyermeke apámnak.
Óriási izgalom lett rajtam úrrá.
- Jesszus!
- Van a világban egy asszony, aki az én testvérem, és eddig nem is tudtam a létezéséről!
- Akkor nem veszett el minden!
- Van valaki, akinek olyan vér folyik az ereiben, mint nekem!
- Van valaki, aki még összeköthet engem azzal a családdal, ahonnan fele részben származom!
- Valaki, aki segíthet mégis megismernem az apámat!
Aztán rémület.
- De mi van, ha ő nem akar engem látni sem?
- Lehet, hogy betolakodónak tart. Ha életében nem jöttem, most már mit keresek ott?!
- Tegyem ki magam annak a veszélynek, hogy visszautasít?

Utolsó esély

Napokba és sok-sok bátorításba telt a családom részéről, hogy vegyem a bátorságot a kapcsolat felvételre. Biztattam magam, hogy ezt az utolsó utáni lehetőséget nem szalaszthatom el, mint a korábbiakat.
Már sikerült kiderítenem a nevét és a lakhelyét. Lázasan keresni kezdtem őt a neten és hamar rá is találtam. Alaposan megnéztem képeit. Őt magát, a családját. Tele volt az oldala fájdalommal. Nagyon sok bejegyzés árulkodott arról, mennyire fáj neki az apja elvesztése.
Az az ember, akit így szeretett a gyereke, az nem lehet szélhámos, felelőtlen!
- Istenem!
- Mit veszítettem a gyávaságommal?!
- Bárhogyan félek is, meg kell próbálnom!
- Legalább a testvéremen keresztül meg kell ismernem apámat!
- Nem szalaszthatom el az utolsó esélyt!

Megírtam a bemutatkozó üzenetemet és remegő kézzel megnyomtam az
gombot.

Egy szappanoperába illő találkozás pillanatai

Hamar érkezett a válasz. Egy kedves, barátságos üdvözlet.
És aztán napokig éjszakába nyúló beszélgetések a neten.
Sírás.
Nevetés.
Fényképek apámról.
Ismét sírás aztán nevetés.
És szépen lassan kibontakozott egy kedves ember portréja.

A gének csodája pedig, hogy nem csupán külsőleg hasonlítok erre a kedves emberre nagyon,
de annak ellenére, hogy soha nem nevelt engem,
a természetem, a viselkedésem, a gondolkodásom, a vágyaim, mind-mind 80%-ban tőle származnak.
Fantasztikus érzés kiegészülni.
Tudni, miért vagyok olyan, amilyen.
Miért voltam én "kakukktojás" a családomban.

Néhány hét múlva aztán megtörtént a személyes találkozás is.

Boldog vagyok, mert egy új, szerető testvérre leltem. Mert bár a 25. órában, de sikerült meglelnem apámat.


A féloldalas fa

S hogy miért írtam le ezt a történetet egy coachingról szóló blogban?
Hol van a fenti történetben szerepe a Coach-nak?
Nézzük sorjában, mikor kaphattam volna nagy segítséget egy Coach-tól, ha akkor már ismertem volna ezt a segítő lehetőséget!

Azt mondják, a fa lombkoronája olyan a föld felszín felett, mint a gyökérzet a föld alatt.
Ha a gyökerek közül az egyik oldal hiányos, akkor a lombkorona egy része is hiányos, csonka lesz.
És mi történik azzal az emberrel, aki nem ismeri egyik szülőjét, és a hozzá tartozó rokonságot, múltat? Az ő személye is valahogy hiányos. Van egy csomó tulajdonsága, ami nem kötődik sehova. Bármennyi pozitív tulajdonság, képesség birtokában van, mindig bizonytalan, nem hisz magában.
Ilyen gyermek és felnőtt voltam én magam is. A hiányzó múlt, a hiányzó apa személye engem is féloldalas fává tett. Bizonytalan, önbizalom hiányos ember voltam. Nem ismertem fel a képességeimet. Nehezen, több évtized alatt találtam rá arra a hivatásra, amiben ki tudok teljesedni, pedig ott volt bennem végig minden szükséges képesség.
Állandóan ott zakatoltak bennem a kérdések:
Miért nem kiváncsi rám?
Miért nem látogat meg?
Én olyan értéktelen lennék, hogy nem kellek neki?
Nem vagyok jó semmire?
Egy Coach segíthetett volna nekem, már egészen fiatalon, a pályaválasztás idején, megismerni önmagam, felismerni a képességeimet, meglátni a körülöttem adódó lehetőségeket, megtalálni a hivatásomat.

Megkeressem, ne keressem?

Az emberben gyakran felmerül a gondolat, hogy utána kéne járni.
Hogy néz ki? Hol él? Mivel foglalkozik? Van-e családja? Vajon hasonlítok rá? Örülne nekem, ha ott lennék?
Vannak, akik biztatnak ilyenkor, menj, keresd meg! Vannak, akik riogatnak, ne menj, ne kockáztass!
Az ember vívódik, tanácstalan. Maga sem tudja mit tegyen.
Ebben a helyzetben is jó szolgálatot tehet a Coach. Segíthet tisztázni a célokat.
Akarom-e igazán ezt a találkozást? Miért akarom, mi a célom vele? Hogyan induljak neki a keresésnek? Mit tegyek, ha megtaláltam?
Ezeket és még sok-sok bennünk kavargó kérdést segít tisztázni a Coach néhány ülés alatt.

Találkozás az új családdal

Óriási pánik lehet úrrá az emberen, amikor több évtized után kell találkoznia, pláne megismerkednie szülőjével, új családjával.
Jól jött volna a Coach segítsége ekkor is. A különböző szituációs gyakorlatokkal, biztonságos, teszt környezetben kipróbálhattam volna, mi játszódhat majd le a találkozáskor, és az egyes helyzetekre hogyan is reagálok. Így lehet, hogy még életében találkozhattam volna apámmal, mert nem rettegek a vele való találkozás kimenetelétől.
S az új testvéremmel való kapcsolat felvételtől sem féltem volna, hiszen a Coach fel tud készíteni, hogy kellően magabiztosan induljak neki.
Egy szó mint száz, az én szappanoperám pozitívan zárult.

Egy ilyen történet rosszul is végződhet! De alakulhat az én történetemnél sokkal jobban is, ha időben segítséget vesz igénybe az ember.

Ha Ön vagy ismerőse, rokona féloldalas fa, ne várja meg, amíg pótolhatatlan lesz a gyökérzet! Keressen meg engem vagy egy másik Coach-ot, aki Önnek szimpatikus és kérjen segítséget időben!

                                                        Kóbor Virág, az Ön Life-coach partnere,
                                                        virag.kobor kukac gmail.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése