2014. december 15., hétfő

Az idén nem én akarok lenni a GRINCS!

Kedves Olvasó,

testvérem a blogjában nagyon sok személyes ihletésű történetet ír. A közelgő Karácsony most engem is arra ragadtat, hogy kicsit személyesebb hangvételű bejegyzést írjak.

Gyerekeim kedvenc karácsonyi meséje a GRINCS volt, amikor még kicsik voltak, bár szerintem még most - felnőttként is - szívesen leülnek elé így az ünnep közeledtével. Nem is csoda, hiszen minden benne van, amiről a karácsony szól.
Benne van a csoda várás, a felfokozott érzelmek, a külsőségek eltúlzása, a család, a csalódás, a fájdalom és a szeretet.
Az ünnepek, különösen a Karácsony, - a "szeretet" ünnepe - kivált belőlünk olyan dolgokat, amik aztán eltorzítják a várva-várt, csodás Karácsony estét.

Hogyan váltam GRINCS-é?

Fiatal asszony koromból számos olyan Karácsonyra emlékszem, amikor este pont úgy éreztem magam, ahogyan a GRINCS. Utáltam a Karácsonyt, és akkor még nem tudtam, hogy miért.

Mint a legtöbben, én is varázslatos Karácsony estét szerettem volna rendezni a családom számára.
Adventi készülődéssel, gyönyörűen feldíszített lakással, fantasztikus vacsorával, csillogó, óriás karácsonyfával és persze olyan titokzatos ajándék dobozokkal, amik pontosan azokat az ajándékokat rejtik, amelyekre a gyerekeim és a férjem vágytak.

Hogy a fent leírt, idilli Karácsony este megvalósuljon, úgy november táján nagy erővel elkezdtem készülődni.

"Grincsesedési" útmutató lépésről-lépésre

Először is jó sok pénzre volt szükségem. Osztottam-szoroztam, aztán a férjem elé álltam a  kialakult karácsonyi költségvetéssel. Ennél a pontnál kezdődtek a gondok! Férjem, aki jóval földhöz ragadtabban élte meg az ünnepeket, szépen sorban kurtította a listámat és annak pénzigényét.
Én pedig érveltem, vitatkoztam, duzzogtam, hogy szánt szándékkal tönkreteszi ezt a szép ünnepet. Aztán morogva, mérgesen vonultam vissza, mondván így már nincs is
kedvem az egészhez. Itt kezdődött rendszeresen a "grincsesedésem".

Később aztán összeszedtem magam. Kell a gyerekeknek a csoda! Átdolgoztam hát a terveket, a listákat az "engedélyezett" költségvetésre, és nekiálltam összevásárolni mindazt, amire szükség lesz. Élelmiszerek, ajándékok, kellékek és a többi....Loholtam, cipeltem, szervezkedtem, és december minden napján hulla fáradtan dőltem be este az ágyba. Napról napra fáradtabb voltam, és eközben egyre reménytelenebbnek tűnt, hogy kész lesz minden Szenteste 6 órára, amikor csilingel a Jézuska.
Szóval minden nap egy kicsivel morgósabb lettem, ahogyan az egy GRINCS-hez az illik.

Ez alatt kicsit elhanyagoltam a munkámat (közös vállalkozásunkban dolgoztam a férjemmel). Férjem pedig még intenzívebben végezte a dolgát, hogy legyen miből kifizetni a "csodás" Karácsonyt.
Én meg duzzogtam, hogy miért nem vesz részt Ő is jobban az előkészületekben?! Szóval "grincsesedtem" rendesen.

Eljött a nagy nap. Sütés-főzés hajnaltól, közben lázas takarítás, fenyő díszítés, a gyerekek pedig egész nap azt hajtogatták, hogy mikor jön már a Jézuska?
Férjemnek még akadt délelőtt néhány "fontos, halaszthatatlan" dolga, tehát csak késő délután állította fel a fát. Szóval este hatkor, az egész napos örültek háza után, végre szólt a csengettyű, szikráztak a csillagszórók, és a gyerekek csillogó szemmel, visítva rohantak és keresték a fa alatt álmaik ajándékát. És persze mi is bontogattuk a magunkét.

Végre, talán most jött el a csodás pillanat, amikor tényleg olyan a Karácsony este, amilyennek lennie kell!

Vagy mégsem?

A kezemben lévő ajándék egy háztartási eszköz volt. :(
- Szóval rólam neki csak a házimunka jut az eszébe?! - gondoltam.
Férjem is csak egy halvány "Köszi"-t mondott, forgatva kezében a csillogó ezüst ékszereket (mandzsetta gomb, nyakkendő tű, nyaklánc és karkötő).
A gyerekek kicsit jobban örültek, bár nem pont azt a babát szerették volna a lányok, de azért az is jó lesz, és nem pont az a LEGO szett volt a menő az oviban, mondta a fiam, de legalább LEGO.

Csöndes vacsora az ünnepi asztalnál, aztán a gyerekek eltűntek a szobájukban, a férjem leült a TV elé és kapcsolgatott, hátha talál valami "rendes" filmet is a sok karácsonyi családi film helyett. Én meg a konyhába vonultam mosogatni és már teljesen a GRINCS-csé váltam. Már utáltam a Karácsonyt, és fogadkoztam, hogy jövőre nem csinálok semmit, egye meg a fene a "szeretet" ünnepét.

És így ment ez éveken át, mígnem egyszer tényleg azt mondtam magamnak:

Az idén nem én akarok lenni a GRINCS! 

Elhatároztam, hogy tényleg nem görcsölök rá. Olyan lesz az ünnep, amilyenre sikerül.

1., Felhagyok a nagyszabású előkészületekkel, a drága tervekkel. Nem vásárolok újabb díszeket a lakásba, hanem azt használom, ami már meg van. Nem írok össze horribilis összegeket ajándékra. Mit gondol, ettől fogva volt-e közöttünk konfliktus a férjemmel a karácsonyi költségvetést illetően?

2., Nem próbálok meglepetés ajándékokat venni, hanem listát íratok a gyerekekkel, hogy mire vágynak. Megkérdezem a férjemet, hogy ő mit szeretne és én is elmondom neki, hogy mire vágyom. Ön szerint ettől az évtől fogva ki kapott ékszert és ki valami hasznos szerszámot?

3., A kívánság listák ismeretében sokkal kevesebbet kellett ajándék után rohangálni, mint korábban, így több idő maradt a saját munkámra a cégben. S miután megkértem rá, a férjem igyekezett részt vállalni az előkészületekből. Korábban is szívesen segített volna, de addig azt látta, hogy én egyedül akarok mindent megoldani, hát nem avatkozott bele. Így többé az sem okozott közöttünk vitát a párommal, hogy ki, miből mennyire veszi ki a részét.

4., Szenteste napján a gyerekek és a férjem segítettek a takarításban, amíg én a főzéssel foglalkoztam. Már délelőtt állt a fa és együtt díszítettük. Nem volt fontos, hogy 6-ra kész legyünk, és ennek ellenére, már jóval korábban elkészültünk mindennel. Csengettyűszó után mindenki örömmel bontogatta az ajándékát, örömteli beszélgetés folyt a vacsora asztalnál, aztán még órákig együtt voltunk a nappaliban a karácsonyfa körül.

Én pedig boldogan állapítottam meg, hogy megvalósult az a csodás Karácsony, amire mindig is vágytam. És azóta minden Karácsony ilyen hangulatú. Nem görcsölünk rá, nem fáradunk bele, nem veszekszünk az anyagiakon, mert nem ez a fontos.

A FONTOS TÉNYLEG A SZERETET, HOGY EGYÜTT VAGYUNK, ODAFIGYELÜNK A MÁSIKRA, 
ÉS NEM CSAK AZ ÉVNEK EZEN AZ EGY NAPJÁN! 

Kedves Olvasóm,

kívánok Önnek és családjának csodás, békés és szeretetteljes Karácsonyt!

                                                        Kóbor Virág, az Ön Life-coach partnere,
                                                        virag.kobor kukac gmail.com

Ajándékul fogadja el tőlem ezt a verset:

Reményik Sándor: 

Csendes csodák 

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát!
A mindennap kicsiny csodái
nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezed a szívedre,
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog!

Ez a finom kis kalapálás
nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüstpontokat.
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod hogy fut előled
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez?S hogy tükröződni
látod a vízben az eget.

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök.
Szitáló, halk sziromcsodák,
S rajtuk át Isten szól: JÖVÖK!


2 megjegyzés:

  1. Nagyon-nagyon jó írás, nagyon igaz is, hol meghatódtam, hol jót szórakoztam, míg olvastam :) Én már egész kicsi korukban bevezettem a listaírást, sőt, idén már a Mikulás is listás csokikat hozott, mert nincs annál bosszantóbb, mikor ide-oda pakolgatják a drága pénzen vásárolt csokikat, mert nem is azok az aktuális kedvencek. Nem beszélve a csalódásukról. És a fotó! Nagyon szépek vagytok, jó így együtt látni Titeket! :)

    VálaszTörlés