2014. november 22., szombat

Kaméleonok élete a saját vélemény falai mögött

Kedves Olvasóm,

érezte már valaha, hogy egy nagy láthatatlan fal választja el a közvetlen környezetétől?

Hogy egy csomó ember között van és mégis olyan egyedül érzi magát?
Nem értik Önt és Ön sem érti őket, pedig ugyanazon a jól ismert nyelven beszélnek?
Furcsának tartják az Ön viselkedését vagy éppen Ön érzi úgy, hogy a többiek furcsán viselkednek?
Vajon miért érezzük így, mi lehet az oka ennek?

Lám-lám, én már az elején megmondtam.....!

Amikor valakivel találkozunk, történnek velünk és/vagy közöttünk dolgok, akkor azonnal kialakul bennünk a másik hozzáállására, viselkedésére egy magyarázat, egy vélemény.
Körülbelül így:
 - Hm, ezt most azért csinálja, mert úgy érzi, hogy...........
 - Ááá, ezzel elárulta magát! Szóval ezt és ezt gondolja rólam!
 - Nem mondom el neki, hogy mit gondolok valójában, hisz ha így viselkedik, akkor, ha szétválunk, ezt és ezt fogja tenni.
Volt már olyan, hogy a fentihez hasonló gondolatok indultak el az Ön fejében a környezetében lévő emberekkel kapcsolatban? Netán a családtagjaival kapcsolatban is?

Azután ebből többnyire egy monológ lesz, amiben egyre inkább meggyőzzük magunkat, hogy pontosan tudjuk, az illető mit miért tesz, hogy mit gondol rólunk, a helyzetről, amiben vagyunk. Miután pedig lezajlik közöttünk néhány interakció, igazolódik, ahogy az illetőről vélekedünk az "helyes".
Például, ha azt gondoljuk - XY képtelen együttérzést mutatni a másik ember iránt! -, akkor hamarosan tényleg tapasztaljuk, hogy XY tényleg egyre kevésbé kezdeményez velünk beszélgetést, egyre érdektelenebb irányunkba, míg szépen lassan akár meg is szűnik köztünk a kommunikáció.

És hopp! Már ott is áll közöttünk a láthatatlan, szinte megbonthatatlan fal.

Mi pedig elégedetten nyugtázzuk, hogy:
 - Lám-lám, én már az elején megmondtam, hogy nem érdekli XY-t, hogy mi van velem, vagy bárki mással! Önző, képtelen megérteni, hogy milyen fájdalmas vagy örömteli érzelmeken megyek keresztül! Jobb is, hogy nem beszélünk, mert csak újabb fájdalmakat okozna számomra!

Én nagyon jó emberismerő vagyok. Az első benyomásom szinte mindig helyes. 

Tapasztalatom szerint, a környezetünkben található személyek elég pontosan "hozzák" azt az értékelést, amelyet kialakítunk róluk magunkban. De vajon miért?
Gyakran mondjuk elégedetten magunkról: - Én nagyon jó emberismerő vagyok. Az első benyomásom szinte mindig helyes a másik emberről.
Önnel történt már a fentihez hasonló eset? Volt már olyan, hogy az a személy, akit Ön valahogyan értékelt, tényleg úgy viselkedett? És olyan volt-e, hogy ugyanerről a személyről mások, teljesen más képet láttak? Szemben mondjuk az Ön negatív benyomásaival, ők mondjuk csupa pozitívat tapasztaltak, mintha nem is ugyanarról a személyről lenne szó?

De hát hogyan lehetséges ez, mi ez az ember egy kaméleon?!  

Igen-igen. Mindannyian kaméleonok vagyunk. Pontosan úgy viselkedünk, ahogyan azt "elvárják tőlünk. De miért?

Nézzük most meg, hogy mi volt a fenti példánkban szereplő eset hátterében! Hogyan történt, hogy XY és Z - nevezzük a másik felet, az egyszerűség kedvéért Z-nek -, már nem beszélnek egymással?

Z egy rendezvényen megismerkedik XY-nal. Érdeklődnek egymás iránt, de a rendezvény nem alkalmas beszélgetésre, hát megegyeznek, hogy találkoznak később. Z nagyon érdekesnek találja XY-t, és nagyon várja a találkozót. XY zárkózott ember, de nagyon szívesen barátkozik más emberekkel, érdekli Z, így ő is nagyon készül a találkozóra.

Első téglasor.
Z az első találkozáskor valamilyen benyomása alapján - mert mondjuk, hogy XY csendben, póker
arccal néz rá, és igennel, meg nemmel válaszol -, azt gondolja, hogy XY képtelen együttérzést mutatni a másik ember iránt. Z kicsit csalódottan távozik a találkozóról.
Második-ötödik téglasor.
Z-ben elindul a monológ.
- Egész végig csak csendben bámult. Üres volt a tekintete. Szerintem nem is volt ott fejben, csak a teste ült velem szemben. Persze, fogalma sem volt róla miről beszélek, hiszen csak néha dünnyögött egy-egy igent vagy nemet. Nem érdeklem. Az ilyen embert nem érdekli senki. El van a saját kis világában. Nem figyelt oda rám, megsértett. Ugyan mit képzel ez az ember?! Adok neki még egy esélyt, de legközelebb már nem leszek ilyen kedves és kitárulkozó, nehogy megint fájdalmat okozzon.
Hatodik-tizedik téglasor.
Z a következő találkozón már tartózkodó. XY érzi, hogy hidegebb a kommunikáció, ezért még csendesebb.
Valami ilyesmi jár a fejében:
- Hűha, lehet, hogy a múltkor valamivel megbántottam? Pedig hagytam beszélni, nem vágtam a szavába, helyeseltem, ha kellett. Végig figyeltem rá. Próbáltam a mimikámmal jelezni, hogy mit érzek. Nem rontottam rá a saját véleményemmel. Most megpróbálok még jobban figyelni rá.
Z pedig ugyanazt érzékeli, mint az első alkalommal. Beszél a másikhoz, aki pedig csendben hallgatja, s csak egy-egy szóval reagál a mondandójára.
Tizenegyedik-tizenkilencedik téglasor.
Z ettől fogva bármikor találkozik XY-nal, sokkal kevesebbet beszél, csupa személytelen, udvarias téma kerül terítékre.
XY fejében újabb gondolatok bontakoznak ki a helyzetről:
- Engem általában kedvelnek az emberek, de Z-vel nem sikerül baráti kapcsolatba kerülnöm. Én igyekszem nagyon odafigyelni rá, mint mindenki másra a környezetemben, és ez működni szokott, de ő egyre távolságtartóbb, egyre személytelenebb. Egyetlen egyszer meg nem kérdezi, hogy mi az én véleményem. Kifejezetten ellenséges. Szerintem utál engem. Hát jó, nem erőszak....! Én inkább elkerülöm Z-t ezentúl. Különben sem olyan érdekes ember, mint amilyennek gondoltam. Igen, nagyonis felszínes, időjárás, pletykák, bla,bla,bla.....
És XY hamarosan tényleg kerülni kezdi Z-vel beszélgetést, egyre érdektelenebb Z irányában. A "kaméleon" szépen lassan színt váltott, hogy illeszkedjen az őt körülvevő környezetbe.
Huszadik téglasor.
A folyamat vége. A láthatatlan fal felépült közöttük, szépen lassan megszűnik XY és Z között a kommunikáció. Z pedig elégedetten nyugtázza:
 - Lám-lám, én már az elején megmondtam, hogy nem érdekli XY-t hogy mi van velem, vagy bárki mással, önző, képtelen megérteni, hogy milyen fájdalmas vagy örömteli érzelmeken megyek keresztül! Jobb is, hogy nem beszélünk, mert csak újabb fájdalmakat okozna számomra!

Mi történt itt?

Z kialakított magában egy képet XY-ról. Miután pedig kellően meggyőzte magát annak a képnek a valósságáról, ahogy XY-ról vélekedik, ennek a képnek megfelelően is viselkedett vele. XY pedig szintén tapasztalt valamit Z-vel kapcsolatban, benne is kialakult egy benyomás arról, hogy Z mit gondolhat róla, s jó kaméleon módjára igyekezett megfelelni Z "elvárásainak".

Mi lett volna, ha....

Kedves Olvasóm, eljátszott már Ön valaha azzal a gondolattal, hogy mi lett volna, ha........?
Egy-egy emberrel kapcsolatban, mi lett volna, ha nem hallgat az első benyomásra, vagy ha legalább megkérdőjelezi annak bizonyosságát?
Mi lett volna, ha sok-sok kérdést tesz fel  a másiknak, ahelyett, hogy kialakít a saját érzései alapján róla egy képet?
Mi lett volna, ha egy kapcsolat romlása láttán, nem a korábbi megítélésére hallgat, hanem megkérdezi a másikat, hogy ő mit gondol a helyzetről, neki mi a hozzáállása az adott szituációhoz, különösen, ha az illetőt mások, másnak látják, mint Ön.

Nagyon=Nagyon? 

Mindannyian teljesen egyediek vagyunk, így az érzéseink, benyomásaink is csak a mieink.
Csak a saját szemünkkel látjuk a színeket, s nem tudjuk, hogy ha a másik ember szemével látnánk ugyanazt a színt, vajon milyen árnyalatát látnánk akkor.
Csak a saját érzéseinket érezzük, amikor nagyon szeretünk valakit, s nem tudjuk, hogy ha az ő érzéseit éreznénk, vajon az milyen lenne a nagyon.

Ezért aztán, amikor a saját benyomásaink alapján ítélünk meg valakit, nem tudhatjuk, hogy az adott helyzetről ő mit gondol, az adott helyzetben neki mik a szándékai, miért viselkedik éppen úgy, ahogy.
Ám szerencsére vannak szavaink (persze ezek értelmét is gyakran kell tisztázni, hogy egy-egy szón ugyanazt értsük mind a ketten!), amik segítségével a számunkra a helyzetben szokatlan, vagy nem érthető viselkedésre rákérdezhetünk. Aztán ha megismertük a másik álláspontját, elmondhatjuk, hogy mi mit érzünk ezzel kapcsolatban.

És vajon hogyan alakult volna XY és Z kapcsolata, ha nem indul el az a bizonyos monológ Z fejében, hanem megkérdezte volna XY azokról a dolgokról, amik zavarták az első találkozón?

Kedves Olvasóm, fejezze be Ön a történetet! S ha van kedve, írja meg nekem!

Ha egy kapcsolata nem úgy alakul, ahogyan az elején várta tőle, ha úgy érzi áthatolhatatlan fal épült
Ön és egy szerette közé, ha valaki megváltozott a környezetében, de nem látja ennek okát, akkor keressen meg! A Berlini Fal is leomlott, a Kínai Nagy Fal sem átjárhatatlan ma már, lebonthatjuk
együtt az Ön köré épült falakat is.

                                                        Kóbor Virág, az Ön Life-coach partnere,
                                                        virag.kobor kukac gmail.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése