Minél előbb!
De hát mit jelent a minél előbb?!
A problémákat leghatékonyabban a keletkezésükkor lehet orvosolni.
Minél tovább várunk, a probléma annál nagyobbra nő, annál több ága-boga lesz, egyre erősebb és szerteágazóbb gyökeret ereszt a kapcsolatban, s eljön az idő, amikor olyan erős lesz, hogy már feltör a felszínre, ahogyan a fák gyökerei törik fel a járdát. A fák gyökerei ideális esetben lefelé törekszenek és stabilitást, tápanyagot szolgáltatnak a fának. Ha viszont a mélyben a feltételek nem megfelelőek, akkor a gyökerek rendellenesen, felfelé indulnak növekedésnek. Kapcsolataink gyökerei is akkor táplálnak és tartanak bennünket össze, ha a mélyben nincsenek ott konfliktusaink.
Pedig, ha csemeteként mondjuk átültettük volna, hogy a kertben adjon árnyat, akkor elkerülhettük volna a fa elpusztítását és hasznos maradna a számunkra.
Vagyis érdemes az első egyet nem értések sikertelen rendezése után Coach-hoz fordulni. Ilyenkor még "beszélnek" egymással a felek. Nem azon kell dolgozni, hogy egyáltalán újra szóba álljanak egymással, hanem azt lehet kialakítani, hogy hogyan kerüljék el s ha egyszer-egyszer mégis kialakul, és hogyan kezeljék a felmerülő konfliktusokat.
És miért alakulnak ki a konfliktusaink?
Előző bejegyzésemben már szót ejtettem egy komoly problémáról, ami konfliktust, eltávolodást okozhat két ember között.
Manapság a kapcsolatainkat rengeteg dolog torzítja, ami a kapcsolat megromlásához vezethet.
Ezek közül néhány a teljesség igénye nélkül.
Szerepkórság
Nem merünk őszintén kitárulkozni a másik előtt, ezért szerepeket játszunk a családban, a munkahelyen, az iskolában és egyéb más embercsoportban. Olyan szerepeket veszünk fel, amit helyénvalónak tartunk, vagy elvárnak tőlük az adott csoportban, mert attól tartunk, hogy ha őszintén önmagunkat adjuk, akkor a másik majd visszaél ezzel vagy nem leszünk számára elég vonzóak.
Ön minden kapcsolatában őszinte kedves Olvasóm?
Mi baj lehet abból, ha szerepet játszom?- kérdezheti most.
Nos, a szerep nem mi vagyunk. Persze belőlünk van, sok mindenben egyezik velünk, ám kihagyunk belőle ezt-azt. Például ingerlékenységet, birtoklási vágyat, stb. ami pedig szintén hozzánk tartozó tulajdonság. Lehet nagyon profi, lehet nagyon a csoportba illő a szerepünk, de nem tudunk állandóan és következetesen mindig a szerepben maradni. Ahogyan például féllábon sem tudunk folyamatosan állni. Időnként vagy megtámaszkodunk, vagy letesszük egy pillanatra a lábunkat. Képzelje el, hogy partnere a szerepet látja maga előtt, amit Ön brilliánsan alakít. Olyan reakciókat vár Öntől, ami a szerepre jellemző. Ám néha kibillen a szerepéből - jellemzően, ha erős érzelmi hatások érik hirtelen - s ilyenkor a valódi, őszinte énje reagál a helyzetben. Ez a reakció pedig meglepi partnerét, hisz nem erre számított a szereptől. Minél hosszabb ideig kell a szerepben lennünk, s minél közelebb áll hozzánk érzelmileg a másik személy, annál gyakoribb lehet az ilyen kibillenés. S a konfliktusok egyre gyakoribbak lesznek. S hipp-hopp, már egész komoly gyökereket sikerült növesztenie kapcsolatunkban a problémának.
Nem lenne jobb, ha kapcsolatainkban elejétől magunkat adnánk? Mennyi konfliktustól kímélnénk meg magunkat?
A bizalmatlanság átka
Folyton gyanakszunk, folyton bizalmatlanok vagyunk egymás iránt. Hátsó szándékot keresünk. Ez folyik még a csapból is nem igaz? TV, rádió, Internet, újságok. Mindenhonnan csalásról, bűnesetekről, korrupcióról hallunk.
Ráadásul, a fent leírt szerepjátszásból adódó "meglepetések" is növelik bizalmatlanságunkat. Pedig stabil kapcsolat csak bizalomra épülhet! Ha nem tudok teljesen megbízni a társamban, ha folyton azt figyelem, vajon valós-e amit tesz, amit mond. Ha megkérdőjelezem viselkedésének valódiságát, abból megint konfliktus lesz, tehát az a bizonyos fa, egyre durvább gyökereket fog ereszteni.
Megvalósítatlan célok buktatói
Leszoktattak bennünket arról, hogy tegyünk magunkért, a céljainkért, hogy változtassunk, ha egy helyzetben nem érezzük jól magunkat, mert akkor a legjobb esetben is ránk nyomják az önző, rosszabb esetben öntörvényű, törtető, vagy még rosszabb esetben az antiszociális bélyegét.
Ön átélt már ilyet?
- Ne lógj ki a sorból!- halljuk gyakran - Ne akarj többet elérni, mint, ami adatik!
Vajon ki tud több pozitívat nyújtani a környezetének lelkileg, emberileg? A céljait elérő, elégedett ember, vagy az aki lemond az álmai megvalósításáról?
Lássunk egy példát!
Ha egy édesanya, a gyermeke 1 éves korában úgy dönt, hogy ő most már vissza szeretne menni dolgozni (nem anyagi nehézségek miatt!), mert szeretné a karrierjét építeni, elérni egy bizonyos szintre a szakmájában, az esetek többségében milyen reakciót fog kapni a környezetéből?
Hát lesznek fejcsóválók! Lesznek olyanok, akik rosszallásukat fejezik ki. Karrieristának nevezik! Megkapja, hogy - Milyen anya az ilyen! Ahelyett, hogy maga gondoskodna róla, idegenekre bízza a babát! Minek szül az ilyen gyereket! -
Hallottak már hasonló véleményeket?
Na de, vajon tényleg rosszat tesz a gyerekével az az asszony, aki meg akarja valósítani a család mellett a saját céljait? Mikor tud ő többet nyújtani a gyermekének és a férjének? Ha otthon marad 3 évig, miközben vágyódik a munkájára és nem érzi jól magát a bőrében, vagy ha visszamegy dolgozni, elégedett és kiegyensúlyozott lesz?
Én úgy tapasztalom, hogy ahol az asszony, lemond a saját céljairól és otthon marad 3 évig, ott sokkal több lesz a családban a konfliktus, több lesz a borúlátás, türelmetlenség egymással és a gyerekkel szemben. S már kezdi is törni a konfliktusfánk gyökérzete a talajt.
Ahol viszont a mama is lehetőséget kap a saját céljai elérésére, ott ugyan csökken az együtt töltött idő mennyisége, ám a minősége határozottan jobb lesz. Ritkábbak a konfliktusok. Amikor otthon van a család, van idő és türelem egymásra és a gyerekre.
Lehet, hogy Ön most azt kérdezi magában, miről beszél ez a Coach?! Miért ne lehetne elégedett és kiegyensúlyozott egy asszony, ha otthon neveli a gyerekét és gondoskodik a családjáról?!
Természetesen lehet. Én 4 gyermekes édesanyaként 10 évet töltöttem otthon, és boldog emberként éltem meg azokat az éveket. Ám nekem akkor ez volt a célom, anyának és háziasszonynak lenni. Vagyis teljesítettem a célomat. Szakmát pedig csak ezután szereztem, tehát nem mondtam le semmiről az anyaság kedvéért. Ám ha szülés előtt szereztem volna diplomát és épp csak elkezdődött volna a pályám, lehet, hogy vágytam volna elérni a céljaimat a munka világában is sokkal hamarabb.
Szóval ez helyzet és személyiség függő, de egy biztos, nagyon fontos, hogy tehessünk a céljainkért, hogy elérjük azokat, mert ezzel stabilabbá tesszük emberi kapcsolatainkat is.
Örülj, hogy van munkád, társad, hely, ahova hazamehetsz!
Rászoktattak bennünket arra, hogy ne lépjünk ki az éppen adott helyzetünkből, maradjunk csak a „biztonságos”, megszokott, sokszor minden tekintetben, kényelmetlen élethelyzetünkben, mert az még mindig jobb, mint felborítani a megszokottat, változtatni. Hisz a változás félelmetes, az új helyzet bizonyára valami szörnyű dolog lesz! Veszteség ér bennünket, ha a jelenlegi helyzetet megváltoztatjuk. Örüljünk csak annak, ami van, ne kockáztassunk!
Kapott Ön már ilyen intelmet?
Ez is hatással lehet az egymáshoz és önmagukhoz való hozzáállásunkra. Ki ne vágyna arra, hogy mindig jobb és jobb emberi kapcsolatban éljen? Hogy szebb és kényelmesebb otthonban éljen? Hogy olyan munkát végezhessen, ami örömet is okoz nem csak jövedelmet teremt?
Mégis, ha valaki arról beszél, hogy váltani szeretne, mert nem örömteli a munka számára, akkor hamar szembesül azzal: - Örülj, hogy egyáltalán van munkád! A mai világban nem könnyű munkát találni. Maradj nyugton, ne kockáztass!
Ha valaki arról beszél, hogy megromlott a kapcsolata a párjával, vagy nem kedveli annak ilyen vagy olyan viselkedését, tenni kéne valamit, akkor a következő válasszal találkozhat: - Örülj, hogy van egy ilyen rendes párod, és "csak" egy ilyen "kis hibája" van, különben meg nagyon rendes ember! Dolgozik, nem iszik, jól keres! vagy a másik nem esetén: Rendben tartja a háztartást, gondoskodik a gyerekekről és még a munkahelyén is helyt áll! Maradj nyugton, ne kockáztass!
Ha pedig arról beszélünk, hogy nem megfelelő az otthonunk beosztása, földrajzi helye, esetleg komfort fokozata, akkor megkaphatjuk a következőt: - Örülj, hogy van otthonod, van hová hazamenned! Más ennyi idősen még a szüleinél kénytelen meghúzni magát. Maradj nyugton, ne kockáztass!
S ha hallgatunk a jó szándékú személyre, aki arra bíztat bennünket, hogy ne változtassunk, akkor újabb tápanyagot kaphat a konfliktus fánk a gyökér nővesztéshez, hisz nem érezzük jól magunkat, s ilyenkor bosszantóbbak az apróságok is, így könnyebben kerülünk konfliktusba a környezetünkkel.
Miért ne éljünk úgy, ahogy igazán jól esik? Miért ne tegyünk érte? Hasonlóan az anyukás esethez, gondolja végig, hogy melyik ember nyújt sokkal több pozitívat a környezetének, aki jól érzi magát az adott élethelyzetében, vagy aki kényelmetlenül?
Erős vagyok, megoldom egyedül!
Nem tudunk, nem merünk segítséget kérni. Miért?
Aki segítséget kér az gyenge.- hallhattuk már annyiszor.
Nem teregetjük ki a család szennyesét idegen előtt!- szól az intelem.
Mit fog szólni a környezet, ha megtudják, hogy nem boldogulok egyedül? Erős vagyok, megoldom.- gondoljuk gyakran.
Rendben, ne teregessük ki a családi szennyest ország-világ elé, ebben egyetértek. Csak azt nem értem, hogy akkor miért hagyjuk addig fajulni a dolgokat, hogy a végén ország-világ hallja, lássa a botrányos szétválásunkat? Amikor már csak a látványos fakivágás maradt megoldásként?
Nem lett volna jobb akkor kezelni a problémáinkat, amikor még tényleg csak a coach-nak tártuk volna fel őszintén a gondunkat? (Fontos! A Coach, akácsak az orvos titoktartásra kötelezett. Amit neki elmond az ügyfél, az kettejük közt marad.)
Nem az az erősebb, aki segítséggel ugyan, de dolgozni kezd a probléma megoldásán, mint az, aki tehetetlenül nézi, hogy tönkremegy egy kapcsolata?
Figyelem! Nem arra biztatom, hogy családtagtól, ismerőstől (szülő, testvér, barát, stb.) kérjen segítséget! Ők sosem tudnak elfogulatlanul, a helyzeten érzelmileg kívül helyezkedve, véleményt formálni, így nagyobb bajt csinálhatunk a meglévőnél! Mindig szakemberhez kell ilyenkor fordulni! (Coach, kapcsolati terapeuta, stb.)
Nem szebbek a fáink életerősen a kertben, mint tüzelőként a kandalló előtt?
Persze a felsoroltakon túl még nagyon sok oka van annak, hogy egy kapcsolat megromlik. Bármi is legyen, kívánom, hogy mindig időben ismerje fel, hogy a kapcsolata konfliktus fává kezd válni, és ha saját megoldásai nem elegendőek az átültetéshez, akkor legyen bátor és kérjen segítséget!
Kóbor Virág, az Ön Life-coach partnere,
virag.kobor kukac gmail.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése